2024. Március 29. Péntek
Auguszta napja





valuta árfolyam

ÉLHETŐBB GYERMEKKOR A DERECSKEI JÁRÁSBAN
2018.07.13.
Derecske Város Önkormányzata, mint a Derecskei járás székhelye, a Derecskei Szociális, Család - és Gyermekjóléti Központ működtetője Integrált térségi gyermekprogramok elnevezésű pályázati felhívás keretében 500 millió forintos támogatást nyert a szegregátumokban élő emberek életminőségének javítására.

A 10 legnépszerűbb szakma
2018.07.03.
Egyre kevesebb diák választja a szakközépiskolát, hiszen sem ők, sem a szüleik nem tudják eldönteni, hogy nyolcadikos gyermekük milyen szakmát űzzön egy életen át.

Javultak a foglalkoztatottsági mutatók
2018.01.05.
A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy a tavaly szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek létszáma a 2016-os adatokhoz képest 30 ezerrel csökkent, 178 ezerre. Ugyanebben az időszakban pedig a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.

A részmunkaidő segíthet a munkaerőhiány kezelésében
2017.11.16.
A nemzetközi viszonylatban magas, mintegy 1,8 millió fős inaktív réteg mozgósítása lehet az egyik potenciális megoldás a Magyarországon is egyre komolyabb kihívást jelentő munkaerőhiány kezelésére.

Tehetséggondozó projekt indul a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán
2017.10.27
A hallgatói tehetséggondozás az egyetemi karok munkájának fontos részét képezi, s ennek mutatói a felsőoktatási rangsorokba is beleszámítanak. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán a diákok kutatói készségeinek fejlesztését tűzte ki az a projekt, amely a "Komplex tehetségfejlesztés a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán" címet viseli, és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg a 2017/2018-as tanév során.

17 szakterületen indít ingyenes képzést a Magyar Nemzeti Filmalap
2017.09.28.
Andy Vajna filmipari kormánybiztos bejelentette ingyenes képzéssorozatot indít októbertől a Magyar Nemzeti Filmalap. A Fast Forward Program az első tanévben 17 szakterületet fog érinteni, az akciófilm-rendezéstől az utómunkán át a filmzeneszerzésig - írja az MTI. Andy Vajna filmipari kormánybiztos bejelentette ingyenes képzéssorozatot indít októbertől a Magyar Nemzeti Filmalap. A Fast Forward Program az első tanévben 17 szakterületet fog érinteni, az akciófilm-rendezéstől az utómunkán át a filmzeneszerzésig - írja az MTI.

Innovatív magyar cégek külpiacra lépését segíti a kormány
2017.09.27.
Varga Mihály azt nyilatkozta egy rendezvényen, hogy a magyar kormány kiemelt feladatának tartja, hogy segítse az innovatív magyar startup vállalkozások kilépését a nemzetközi térbe - írja az MTI.

Dagad az online kereskedelem, mégsem csökken a kereskedelmi munkaerőigény
2017.09.27.
A hazai e-kereskedelem növekedése folyamatos: a tavalyi évben a kiskereskedelmi forgalom több mint 5 százaléka online valósult meg. Nem csak az internetfelhasználók tábora növekszik, hanem a vásárlási gyakoriság és az átlagos megrendelési érték is.

Startup cégeknek indul innovációs program
2017.09.25.
Prototípussal rendelkező startup cégeknek hirdet programot a Mol-csoport, a nyertes pályázók a MOL kiskereskedelmi infrastruktúráján és vevőkörén tesztelhetik megoldásaikat - írja az MTI.

Az eddiginél hatékonyabban támogathatja az állam a munkavállalók albérletét 2018-ban
2017.09.25.
Az idén új elemmel, a mobilitási célú lakhatási támogatással bővült az adómentesen nyújtható cafeteria-elemek köre. Bár az elmúlt években jelentősen megugró bérleti díjak miatt munkavállalók tízezreinek terheit enyhíthette volna a támogatási forma, a túl szigorú feltételek miatt 2017-ben országosan is csupán alig néhány esetben vették azt igénybe. Jövőre várhatóan jelentősen kedvezőbbé válnak a támogatási feltételek. A BDO Magyarország alábbi elemzése bemutatja, hogy a tervezett változások hogyan bővíthetik az igénybe vevők körét.

Feketemunka: kockázatok és mellékhatások
2017.09.22.
Rövidtávon a fekete foglalkoztatásnál olcsóbb foglakoztatás nincs. Mindazonáltal veszélyesebb sincs. A már középtávra is felelősen tervező vállalkozások számára a foglalkoztatás terén elkövetett szabálytalanságok ára lényegesen magasabb lehet a megspórolt összegnél. A feketemunka következményeiről az euCSOPORT munkajogi szakértője, Hoffmann Gábor nyilatkozott.

Új képzési központot hoz létre a Mercedes-Benz
2017.09.22.
Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét csütörtökön Kecskeméten, az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz. A több mint 3 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatja.

Miért kallódik annyi fiatal a munkaerőpiacon?
2017.09.21.
Miközben a hazai munkanélküliségi ráta a harmadik legkedvezőbb az Európai Unióban, az ifjúsági munkanélküliség még mindig a kétszerese ennek. Ma a vállalatok jórésze munkaerőhiánnyal küszködik, miközben sok fiatal nem talál munkát. A szakértők az alapképzés erősítésében és újfajta, a kommunikációs kompetenciákra nagyobb hangsúlyt helyező tréningek elindításában látják a lehetőséget a fiatalok foglalkoztatásának javítására. A Coca-Cola HBC Magyarország idén ősszel ingyenes tanfolyamot indít #énjövőm elnevezéssel, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat.

Hónuk alá nyúl a kormány a tőzsdére igyekvő kis cégeknek
2017.09.21.
Két kezdeményezéssel is támogatja a kormány a tőzsdére lépés iránt érdeklődő vállalatokat - mondta Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Valódi segítség fiatal pályakezdőknek
2017.09.18.
Speciális, szerkezeti munkanélküliség alakult ki mára a magyar munkaerőpiacon. Ebben a helyzetben szinte csak az nem talál munkát, akinél valamilyen hátrányos helyzet, hiánytünet figyelhető meg. A kompetencia hiányokat azonban - ha nem is egyszerűen - pótolni lehet. Akár funkcionális analfabetizmus, sni-btmn akadályozottság, vagy fogyatékosságból adódó nehézség merül fel, mindegyik akadály legyőzhető. A jelen elkeserítő valóságáról és a jó gyakorlatról osztotta meg a tapasztalatait az innovatív munkaerőpiaci projektekkel foglalkozó Napra Forgó Közhasznú Kft.

Családi adókedvezmény érvényesítését kérő adóelőleg-nyilatkozat 2017
2017.09.18.
Igényelheti, hogy a munkáltatója, vagy összevonás alá eső rendszeres jövedelmet juttató kifizetője az ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembevételével vonja le az adóelőleget.

"Ha dolgozom, nincs időm pénzt keresni" - Ezért nem találnak rendes állást a közmunkások
2017.09.15.
A kormány most már kiterelné az embereket a közmunkaprogramból, de ez nagyon nem lesz egyszerű. Nagyrészt azért, mert már a beterelésük sem volt jó ötlet.

Nyomdaipari fejlesztés a debreceni innovációs parkban
2017.09.15.
A Xanga cégcsoport fejlesztésében új gyártó- és logisztikai csarnokkal bővült a Gravic Hungary Kft. nyomdaipari üzeme a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban, a beruházást szerdán adták át a cégek és a város vezetői. Új munkaerőt is felvesznek - írja az MTI.

Rossz helyzetben van a sütőipar
2017.09.13.
A Magyar Pékszövetség más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonló támogatási rendszer kidolgozását, például áfacsökkentést sürgetne a sütőipari vállalkozások számára, miután az ágazat tartalékai kimerültek, a vállalkozások többsége veszteséges, az ágazati nyereség pedig nulla körüli - írja az MTI.

A banki munkahelyek harmada eltűnhet
2017.09.13.
Öt éven belül nem lesz szükség a bankoknál dolgozók közel harmadára ? állítja a Citigroup volt vezére.