2024. Április 20. Szombat
Konrád, Tivadar napja





valuta árfolyam
2016.07.05.

Országossá válhat a speciális közfoglalkoztatás


Komolyan veszi a kormány a teljes foglalkoztatottság megvalósítását: azok nagy részét is munkára fogják júliustól, akik mentális, egészségi vagy szociális problémáik miatt eddig nem voltak alkalmasak közmunkásnak - írja a Magyar Nemzet.

Azokat vonják be, akik sem a nyílt munkaerőpiacon, sem a közfoglalkoztatásban nem tudtak elhelyezkedni, mert mentális, szociális vagy egészségi problémákkal küszködnek - derül ki a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási szakportálon közzétett tájékoztatójából.

Az érintetteknek havi bruttó 41 ezer forintot fizetnek.
Az öt hónapos, négy megyére (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala) kiterjedő speciális közfoglalkoztatási kísérleti programba 300 álláskeresőt vontak be. Ám a tervek szerint januártól országossá válik a speciális közfoglalkoztatás.

A tárca olyan jogszabály-módosítást készít elő, amely alapján az egészségi okok miatt nem foglalkoztatható álláskeresőket törlik az álláskeresői nyilvántartásból, de az ehhez szükséges intézkedésekről és változtatásokról a kormány még nem döntött.

Forrás: http://www.hrportal.hu/c/orszagossa-valhat-a-specialis-kozfoglalkoztatas-20160705.html



VISSZA          NYOMTAT