2017. December 14. Csütörtök
Szilárda napja





valuta árfolyam
2017.09.22.

Új képzési központot hoz létre a Mercedes-Benz


Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét csütörtökön Kecskeméten, az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz. A több mint 3 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatja.

Az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő képzési központ alapkövének elhelyezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: azzal, hogy a Mercedes-Benz gyár új oktatási központot, jövőre pedig új üzemet épít, kifejezi azt, hogy hosszú távon gondolkodik Kecskemétben, a régióban és Magyarországban is. 

A Mercedes magyarországi termelésének alakulása, munkavállalóinak száma, az itt gyártott autótípusok és a jövőre vonatkozó tervek egy világcég és Magyarország közötti szoros együttműködésről szólnak - fogalmazott a miniszter. 

Elmondása szerint ez kifejezi a német befektetőknek Magyarország és a magyar gazdaság fejlődésébe vetett bizalmát, a magyar kormány nagyrabecsülését és támogatását, valamint a magyar munkavállalók teljesítményének elismerését is.

 

Forrás: https://www.hrportal.hu/hr/uj-kepzesi-kozpontot-hoz-letre-a-mercedes-benz-20170921.html



VISSZA          NYOMTAT