http://www.euhalo.hu

A banki munkahelyek harmada eltűnhet

Öt éven belül nem lesz szükség a bankoknál dolgozók közel harmadára ? állítja a Citigroup volt vezére.

A következő öt évben eltűnik a banki munkahelyek közel harmada – ezzel a jóslattal állt elő Vikram Pandit, a Citigroup egykori vezetője. A Bloomberg arról írt: a robotok és a mesterséges intelligencia Pandit szerint átveszi a hús-vér dolgozók helyét, méghozzá nagyon hamar. Ugyanő korábban még egy kicsit lassabb folyamatra számított: 2016-ban még arról beszélt, hogy közel tíz évre van szükség ahhoz, hogy az automatikusan végezhető munkákban 30 százalékkal csökkenjen az alkalmazottak létszáma.

Más pénzügyi vezetők azért árnyalják a képet. Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója például egyenesen úgy látja, hogy több dolgozóra lesz szükségük. Ugyanis a fejlettebb technológia használatával képesek csökkenteni a költségeiket, de eközben egyre több műszaki és IT-szakembert kell felvenniük.

 

Forrás: http://hvg.hu/kkv/20170913_A_banki_munkahelyek_harmada_eltunhet